A Danubia zenekarról

Szeretnél a csapatunk tagja lenni?  Nézd meg aktuális nyitott pozícióinkat itt!

Út a zenéhez

Van egy közös álmunk: összehozni az embereket, akik térben, világnézetben, korban távol állnak egymástól, összekötni őket egy közös szenvedély erejével, a zene iránti rajongással.

Zenekarunk

A Danubia Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekara. A legfontosabb hazai koncerttermeken kívül rendszeresen fellépünk Európa jelentős fesztiváljain, különleges programösszeállításaink és ifjúsági, illetve szociális projektjeink nyomán az egyik

Karmesterünk

Együttesünk művészeti vezetője és programjaink megalkotója Hámori Máté, aki 2013 óta vezet minket. Missziójának tekinti a zenei utánpótlásnevelést és a gyerekek művészeti beavatását.

Missziónk

Szenvedélyünk a zene, és ez a szenvedély hatja át egész életünket. Szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna ez a lángolás, és minél többen válnának a klasszikus zene rabjaivá. Célunk az, hogy ennek a nagy múltú műfajnak legyen jövője, ennek a jövőnek a kulcsa pedig a fiatalság.

Csapatunk

Alig tucatnyi főből álló stábunk a háttérben folyamatosan azon dolgozik, hogy a zenekar által teremtett értékes produkciókat eljuttassa a közönséghez, támogassa a zenészeket, és további ötleteivel tegye még inkább egyedivé a Danubiát.